Hogyan válasszunk bábát/szolgáltatót?

Szerző: | 2023.dec.1

Amikor ennek az írásnak nekifogtam, vettem egy nagy levegőt. Olyan sokrétű ez a kérdés….

A szülés sok szépsége közül, az egyik pont  abban rejlik, hogy senki sem tudja előre megjósolni, hogyan alakul majd.  Mikor bábát választunk, akkor ehhez az ÚThoz keresünk kísérőt. Egy olyan ÚThoz, amiről fogalmunk sincs majd, merre megy, milyen hosszú lesz, mennyire nehéz, vagy kanyargós, vagy épp egyenes. Egyet tudunk, biztosan végig fogunk menni rajta. Azt is, hogy a kísérőt, akit felkértünk, magunk mellett szeretnénk tudni úgy, hogy abban tudjon minket kísérni, amiben akkor leszünk. El kell hinnünk, hogy vigyázni fog ránk, minden körülmények között, ha elveszettnek érezzük magunkat, akkor megtart és  tudni fogjuk, jó kezekben vagyunk.

Szakmailag, emberileg.

Ki lesz majd a kísérőnk? Egyáltalán nem mindegy.

A legtöbb nehéz élményt – a szülés során – a kapcsolatokban szerezzük és nem a történések okozzák.

Az otthonszülés lehetőségének mérlegelésekor fontos, hogy a megfelelő kérdéseket tegyük fel annak a praxisnak/szülésznőnek/bábának, akivel  aztán együtt tervezünk végigmenni az ÚTon. Ez kulcsfontosságú eleme annak, hogy azok a szükségletek amikre vágyunk – függetlenül a történésektől – kielégüljenek. Ez nem egyenlő a szülésre vonatkozó vágyakkal –  mennyi ideig, milyen gyorsan, lassan megyünk-e végig – az nem a mi kezünkben, és nem a kísérők kezében van.

Magyarországon CSAK szolgáltatón keresztül lehet bábát választani, önálló bába nem működhet. Így aztán érdemes megtudni az adott szolgáltató mit kínál, milyen szerződéssel rendelkezik.

Érdemes figyelni magunkat, milyen érzéseink lesznek, mikor válaszokat kapunk.

Ne feledjük, ez egy nehéz ÚT, amikor fájunk, elesünk, fázunk, melegünk van, a kísérőnk lesz velünk, nem mindegy, milyen módon.

Egy csokor kérdés, kiindulásként, pusztán ötletadásként… érdemes ízlelgetni és csak olyan kérdést feltenni a másiknak, amire a válasz fontos nekünk.

  1. Mióta dolgozik szülésznőként/bábaként?
  2. Mi a filozófiája a szülésről? Mi inspirálta arra, hogy szülésznő vagy bába legyen?
  3. Hány otthonszülésnél vett részt?
  4. Hány szülésen vesz részt havonta?
  5. Egyedül vagy csapatban dolgozik?
  6. Ha véletlen másik szülésnél lenne, tudható-e előre ki fogja helyettesíteni?
  7. A “beugrós” bábát/bábákat meg lehet-e ismerni előre?
  8. Mennyi a költsége? Mit tartalmaz ez az ár? Milyen plusz költségek merülhetnek fel?
  9. Erről kapunk-e szerződést, benne foglalva a vis majorra vonatkozó visszatérítéseket?
  10. Vissza kapjuk -e a költség bármely részét, ha a szülés el sem indul otthon?
  11. Ezt is tartalmazza-e a szerződés?
  12. A fizetési feltételeket lehet-e tudni?
  13. Egészségpénztári fizetésre van-e lehetőség?
  14. A szerződés mikor köttetik?
  15. Milyen tapasztalatai vannak a gyógynövényekkel, a homeopátiával és az alternatív gyógyászattal?
  16. Szülésre felkészítő tanfolyamokat ajánl vagy javasol esetleg kötelező-e?
  17. Van-e a praxisnak újszülöttgyógyásza? Kinek a feladata az első újszülöttkori vizsgálat megszervezése?
  18. A beszélgetés során partneri viszonyt érzel-e?
  19. Hogy érzed, abban kísér amiben vagy, vagy azt szeretné, ha ő irányíthatna?
  20. Milyen felszerelést visz a szüléshez?
  21. Van megvásárolható szülési egységcsomagja?
  22. Ha megindul a szülés, mikor érkezik?
  23. Van-e szülőmedencéje?
  24. Szoptatási tanácsadójuk van-e? Az árban az ő látogatása benne van-e?
  25. Két bábának kell jelen lenni a szülésnél. A második bábát – aki szóba tud jönni – meg tudod -e ismerni előre?
  26. Neki is fel tudod-e tenni a fenti kérdéseket?
  27. Mennyi személyes látogatásra van lehetőség szülés előtt, után, és ezek benne vannak-e az árban?
  28. Mi a praxis/bába protokollja?
  29. Pontosan milyen szolgáltatások tartoznak az ő kísérésébe, és ezt a szerződés tartalmazza-e?
  30. Elérhetők-e a statisztikái?
  31. Vannak-e neki elvárásai veled kapcsolatban?
  32. Ezeket a  kérdéseidet hogy fogadja?
  33. Milyen érzésekkel távozol egy-egy konzultáció után?

A legfontosabb, hogy a válaszok, tájékozódások után amit meghozol döntést,  azok a TE döntéseid lesznek – senki másé, nincs jó vagy rossz ÚT, nincs olyan ideális praxis, bába, aki mindenkinek jó – minden nő más, minden nő más értékeket tart prioritásnak. De pont ezt kell feltérképezni, hogy lehetőleg az azonos értékrendek találkozzanak.

 

A nap, amikor szárnyakat kaphatsz…

A nap, amikor szárnyakat kaphatsz…

Emily Perl Kingsley a Welcome to Holland című rövid írásában a születést és az utazást állítja párhuzamba -... Emily a Sesame Street című műsor szerzője. 1974-ben született a fia, Jason Kingsley, és Down-szindrómás. Valahogy így hangzik ez a párhuzam: „mikor az ember...

Olvass velünk ... 🙂

Szakma, kutatás, lélek, időutazás, vendégposztok. Kitekintés, befelefordulás. Ülj egy kényelmes fotelbe forró itallal, vagy épp árnyékba vízparton. Olvass velünk, utazz velünk, mi pedig elkísérünk az Úton.

MENÜ