LUKÁCS JUDIT

Lukács Judit

Lukács Judit

Alapító, ügyvezető, Felelős személy, bába, mentálhigiénés szakember, Fotográfus

Magamról

Judit vagyok, 5 gyerekem van. Gödön élek születésem óta. Négy gyerekem tervezetten otthon született(egy khban végződött). Már gyerekkoromban a szülészet tankönyvet lapozgattam. Azért innen még hosszú volt az út. Előbb informatikus lettem, amit készségszinten ma is hasznosítok. 1997-ben lettem dúla otthonszüléseknél. 2005 óta pedig bába vagyok. 2011-ben megalapítottam az Életfa Bábapraxist. 2012 óta tanítok a SE-n szülésznőket. Mára már 26 éve dolgozom otthonszülések körül. Több mint 1000 szülést láttam, kísértem vagy voltam felelős személye. Mindegyik gyerekem születése hozott valami olyan tapasztalatot is, ami közelebb vitt ahhoz, amit most gondolok várandóskísérésről, szüléskísérésről, és ami szerint igyekszem én másokat kísérni.

Szinte folyton tanultam. Iskolában és másoktól. Szakemberektől és a nőktől. A szülésekből. Lettem mentálhigiénés szakember, mentőápoló, tanultam szuggesztív kommunikációt, perinatális modulokat.

Képesítések

Debreceni Egyetem, Egészségügyi Főiskolai Kar, Szülésznő (OKJ 5.5) – 2002-2005

Károli Gáspár Ref. Egyetem Pszichológiai tanszék, Mentálhigiénés szakember – 2006-2008

SE ETK Ápolás és Betegellátás Bsc, Diplomás szülésznő – 2006-2010

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat, Mentőápoló – 2010-2011

További szakmai képesítések, gyakorlati tapasztalatok: Napvilág Születésház, doula, bábatanonc, bába – 1998-2007

Bóna László homeopátiás alap – és középszintű kurzusa  – Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság 2003

Országos Gyógyintézeti Központ, Szülészet, Nőgyógyászat – önkéntes segítő 2005-2006

Dr. Farokh Master homeopátiás kurzusai   – Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság 2008-2010

Dr. Tinus  Smits homeopátiás kurzusa  – Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság 2008

Birth Trauma workshop,  London  – 2008

Bevezetés a pszichotraumatológiába, Magyar Családterápiás Egyesület –  2009

Pszichodráma/Önismeret, 150 óra Magyar Családterápiás Egyesület – 2008

Állami Egészségügyi Központ, Budapest, Szülészet, nőgyógyászat – 2008-2010

Elsősegély, felnőtt CPR, AED használat, Magyar Máltai Szeretetszolgálat – 2010

Újszülött CPR, Peter Cerny Alapítvány – 2011/13/15

Országos Bábaszövetség elnökhelyettes – 2013 – 2016

Semmelweis Egyetem szülésznő képzés, otthonszülés  – vendégelőadó – 2012-től

ELTE/SE SASOK (Szuggesztiók Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban) – 2014

ELTE perinatális szaktanácsadó – 2014

Fotográfus OKJ  – 2020

Filozófiám, hobbim

Úgy hiszem, képzelem, hogy hit és alázat nélkül nem lehet az élet határterületein szolgálni. Hiszek abban is,  hogy időkorlát nélkül sem lehet. Fontos számomra az egyensúly, az élet minden területén.

A fotózás új szerelem. Többnyire a  természetben de akár szülésnél is.

Ezért az utóbbi években már a hosszabb szabadságokat prefrálom, szenvedélyesen szeretek utazni, túrázni, fotózni, megtapasztalni a természetben is a vadságot és egyben a csodát, a békét, a csendet és az alázatot. Izland nagy szerelem.

2022-ben végigjártam a francia Camino 800 km-ét.

Az utazás sokat hozzátesz egy cég vezetéséhez… humor, bátorság, kitartás, alázat és csapatszellem. Ezeket kell aztán beépíteni a mindennapokba. 🙂

Elérhetőségek:

Telefonszám: 0630-2308190

Email: lukacsjuditagnes@gmail.com

Lakcím: Göd

Közösségi oldalam

Szülésfeldolgozás

Előfordulhat, hogy a szülés másként zajlott, mint ahogy elképzeltétek vagy esetleg nem az élettani mederben haladt. Ilyenkor sok kérdés merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy bizonyos események miért történtek úgy ahogy.

Képekben mondom el – SZÜLÉSfotózás

2021-ben végeztem fotósként. Az évek során egyre erőteljesebben jött egy belső igény arra, hogy megmutassam a szülés természetét. Dokumentarista történetmesélés ez, amely nemcsak a születés pillanatát, hanem az érzelmeket és a hangulatot is dokumentálja. Mivel azonban elsődlegesen bába vagyok, csak akkor tudok fotózást vállalni, ha van erre épp kapacitásom. Jelenleg kizárólag a velünk szülőknek van erre lehetősége, kapacitás függvényében 3.emberként. Ha van rá igény, keressetek bátran.

Egyéni konzultáció

 Bár nem velünk készülsz a szülésre, bábai konzultációt szeretnél. Lehet, elakadtál a rendszerben, és segítségre van szükséged, merre tovább.. Felkészülnél a szoptatásra, a gyermekágyas napokra..

CTG

Kórházi szülésre készülsz ugyan, de messze van az intézmény, nehézkes, sokat kell várni…

A helyszín lehet az otthonod, vagy Születésházunk is.

Ez egy ideális konzultációs lehetőség is.

 Szülésfeldolgozás   

A szülés/születés az egyik legnagyobb életesemény és természetes, hogy gyakran érezzük, beszélni kell az élményről,  az azt követő időszakról. Ez  különösen igaz akkor, ha a szülés másként zajlott, mint ahogy elképzelted vagy ha az nem az élettani mederben haladt. Ilyenkor sok kérdés merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy bizonyos események miért történtek úgy ahogy.   A legtöbb ember számára fontos, hogy válaszok szülessen.

Ha  így vagy hasonlóan érzel, szívesen meghallgatlak, elkísérlek azon az úton ahol kibogozhatod a szálakat. 20 éve dolgozok bábaként, 15 éve vagyok mentálhigiénés szakember.

A beszélgetésünk kezdetén megkérdezem, miről szeretnél beszélni?

A válaszoddal elindulunk együtt egy úton és én ezen  foglak kísérni, arra megyünk, amerre Te szeretnél, olyan ütemben, ahogy neked komfortos. Nem számít, mikor vagy hol szültél. Az sem, a következő babádat hol fogod. Bármikor jöhetsz, egy héttel  vagy akár évekkel később. Ha nehéz érzések vannak Benned érdemes a következő szülés előtt elsimogatni a szálakat, választ keresni és kapni a kérdésekre, hisz ilyenkor gyakran előjöhetnek újra a régi érzetek.

  IDŐTARTAM: 60 perc/alkalom

          HELYSZÍN: Születésház, Göd

   ÁR:  13000 Ft/alkalom

    BEJELENTKEZÉS: 0630- 2308190

SZÜLÉSFELDOLGOZÁS . SZÜLÉSFELDOLGOZÁS . SZÜLÉSFELDOLGOZÁS .SZÜLÉSFELDOLGOZÁS .SZÜLÉSFELDOLGOZÁS .SZÜLÉSFELDOLGOZÁS .SZÜLÉSFELDOLGOZÁS .SZÜLÉSFELDOLGOZÁS .SZÜLÉSFELDOLGOZÁS .SZÜLÉSFELDOLGOZÁS .SZÜLÉSFELDOLGOZÁS .SZÜLÉSFELDOLGOZÁS .SZÜLÉSFELDOLGOZÁS .

Felkeltette bármelyik az érdeklődésed? Keress bátran!

 

Ismerd meg a többi SZAKEMBERÜNKET is

Osztheimer-Kökény Cinti

Osztheimer-Kökény Cinti

Bába, hordozási tanácsadó

Lukács Laura

Lukács Laura

Ügyvezető, pénzügyi munkatárs

H.Molnár Anikó

H.Molnár Anikó

Bába, szoptatási tanácsadó (LLL)

Szénási Rita

Szénási Rita

Bába, IBCLC szoptatási tanácsdó, Perinatális szaktanácsadó

Csurkó Angéla

Csurkó Angéla

Bába

Törzsök Kata

Törzsök Kata

Nemzetközi babamasszázs oktató, tánc és mozgásterapeuta, kulturális antropológus, dúla

Bácsi Szilvia

Bácsi Szilvia

Bába, IBCLC szoptatási tanácsadó

Dr.Waldinger Katalin

Dr.Waldinger Katalin

Csecsemő és gyermekorvos, Neonatológus, IBCLC laktációs szaktanácsadó