Információs alkalom érdeklődőknek november 29-én 17 órától eletfababapraxis@gmail.com

Megújulunk

Szerző: | 2018. 10.15.

Praxisunk a kezdetektől fontosnak érzi(ahogy sok más bába is), hogy fogadjon olyan bábákat, akik megismerni, tanulni szeretnék az otthonszülés kísérését. Voltak akik pár hónapot töltöttek csak velünk és voltak(vannak) akik pár évet. Pár év után eljöhet/eljön a leválás és az önnállósodás ideje is.

Patri az iskolapadból, Gabi a kórházi közegből érkezett közénk, februártól pedig a saját útjukat kezdik járni Mónival közösen.

Az elmúlt évek során rengeteg mindent éltünk meg együtt: bíztunk, küzdöttünk, vártunk, feszültünk, reméltünk, ujjongtunk, megtartottunk, elengedtünk. Mint egy türelemmel kísért vajúdásnál. Sokat adtunk egymásnak, és most annak van itt az ideje, hogy külön folytassuk.Az Életfa Bábapraxis pedig újra teret ad jelölteknek, hisz nagyon nagy szükség van arra, hogy minél több otthoszülős bába lehessen. Hamarosan közzétesszük a bemutatkozásaikat. Szavazzatok majd bizalmat nekik, ahogy eddig is tettétek. Mi pedig folytatjuk azt az utat, megújúlva, frissen, rengeteg új ötlettel, amit már megszoktatok tőlünk. Szeretnénk továbbra is képviselni azt az értéket, örökséget, amiért több mint 20 éve az otthonszülés mellett köteleztük el magunkat.